Mesterséges intelligenciának hívjuk, mert olyan tulajdonságokkal ruház fel számunkra kedves fákat, amikkel ők csak szeretnének rendelkezni. Vízhatlanság, transzparencia, kopásállóság, karcmentesség. Balatonban, sőt a Rudas-fürdő magas ásványianyag-tartalmú medencéiben teszteltük, a végletekig hű marad magához. Ez a mesterséges intelligencia jobban élvezi a vizet, mint egy csapat hatéves kisfiú, akik az apjukkal mentek le fürdeni. Olyan hosszú láncra került, hogy kézbe simuljon. Kétféle csiszolási finomságú felülete között úgy törik meg az epoxyn a fény, mint egy mesterséges zárványon, amiben ez a boróka, barack és dió megállt az időben. Orvosi fém szerelvényen fut.
Kivételes helyzet, hogy ebből a darabból tudunk többet is elkészíteni, amelyek természetesen nem lesznek megszólalásig egyezőek, de álljon itt ő mint sztenderd, és legyen meglepetés a megérkező termék. Formailag szinte tökéletesen egyezni fognak. Egyedi megrendeléssel elkészíttetheted saját fából is. Akár több hasonló darabot is ki tudunk önteni ugyanebben az árban. Így a család lányainak lehet egy közös emléke arról a nyárról, amikor a legkisebb is férjhez ment, meg arról, amikor a Panci leesett és eltörte a kislábujját.