Ez a népmesei szörnyszülöttnek hangzó fa-jelenség az erdők egyik legszebb meglepetése. Első fatwoodunkra egy Tapolca melletti tölgyesben akadtunk. Nem is tudtuk, hogy belül érdekes lehet, mert a fadarab formája annyira eredeti volt, hogy már azzal megelégedtem volna. Azóta a legtöbb kisméretű fatwood nagyon hasonlónak tűnik: mint egy jeges időben viharba került hajó, amire szélirányban ráfagyott az eső.

Súlyos, megvágva nagyon illatos, szeletelve pedig egyenesen csorog belőle a gyanta, amit felhalmozott. Ezek a darabok felvágásuk óta másfél-két évet száradtak, mert az előbugyogó ragacsos kis patakok nem tűntek igazán fogyasztóbarátnak, amellett persze, hogy az illatukat még így leírva is érzem a mai napig. Nyári forróságban megeshet egy kis múltidéző, de félni nem kell tőle, már alvó ez a szörnyeteg, inkább mint egy szelíd autóillatosító, olyan!

Szereléke, mint mindig, orvosi fém, ami nem hagyja magát elszíneződni.