Gyerekkorom egyik kedves játéka (és állandó veszekedési alapja) volt a sült csirke szerencsecsontját (furcula) eltörve dönteni, hogy kinek lesz nagyobb mázlija, ez az illatos borókadarab pedig pontosan erre az aranyos szokásra emlékeztetett, így a sors régies nevét kapta. A tihanyi túraútvonalak egyikén találtam ezt a bokrocskát, kíváncsi volnék, vajon minek a jóvoltából került a dombtetőre és miért pusztult ki annyi év után. Felnőve úgy vélem, hogy a szerencse és a sors, bár szeszélyes, de alakítható, ahogyan a fák, így majdani viselőjét is szeretném erre emlékeztetni.

Természetesen orvosi fém láncon érkezik, szilárdsága pedig nem fogható az emlegetett csirkecsonthoz: ez a fa mindent IS kibír! Natúr, színtelen viasztól lett mattfényű, sima felszínű.