Ebből az Emma-nevet kapott modellből többféle fából készítettem szinte azonos formájú és méretű medálokat. Mindegyikük vízálló, mindennapi hordásra tervezett, ugyanakkor tekinteteket magához vonzó darab. Orvosi fém láncon és szerelékekkel kapható. Ez a konkrét medál diófából készült, viaszfinish teszi vízállóvá és emeli ki kivételesen szürkésbarna, sötétebb és világosabb árnyalatokat tartalmazó színeit. Ha neutrális, sem meleg, sem hideg tónusú ékszert keresel, megtaláltad.
Minden általam ismert Emma lojális, de az én Emmám a legjobban. Fában úgy mutatkozik ez meg, hogy nem kell szünetet tartanod, maradhat a nyakadban, a veled töltött ideje és irántad tanúsított hűsége mindkettőtöket egyre jobbá tesz. Őt a dicséretek, téged bőrének zsírtartalma szépít és tesz vízhatlanná – őt pedig legyőzhetetlenné. Mindig úgy éreztem, hogy az, aki megtalálta az állandó jelzőjét, azt a nyakláncot, amit nem kell levennie, mert minden percének, minden alkalomnak része tud lenni valahogy és kiegészíti őt, egyben kiteljesedett. Ilyen volt a nővérem, és ilyen a húgom is, nekem meg felmentésem van, mert naponta készítek új és új kedvenceket. Hogyan is hazudhatnám valamelyik ékszeremnek, hogy majd pont ő fog megváltoztatni? Mindig azt szeretem a legjobban, amelyik éppen kigördült a kezeim közül.