Nyaraim, életem megédesítője a néhai Gerald Durrell író, természetvédő, állatok öregatyja, állatkert-igazgató, vagyis ahogy az unalmasabb emberek mondják: zoológus. Kapott az egyik születésnapjára egy Buci Bigyó nevű csónakot. Képzelj el egy csónakot: karcsú, könnyed, siklik a vízen, kényelmetes, kormányozható, fából készült, praktikus jószág, alkalmasint nem olyan feltűnő. Buci Bigyó, Gerald csónakja mindezeknek szöges ellentéte: esetlen, alig-alig irányítható, súlyos, színes és esetlen minden ízében. A legnagyobb jóindulattal mondom, veszélyes belekezdeni, akárcsak elárulni, melyik regényében szerepel a pontos leírás, mert beszippant. Te is egyike leszel azoknak, akik nyaranta köveket fordítanak fel és apró állatokat keresnek alattuk. Bozótosokból kerülsz majd elő napszállta után, táskád tele növényekkel, amiket otthon rejtegetett állatkáidnak szedtél. Anyád félve húzza fel köntösét, nem tudva, nyúl vagy skorpió kerül elő belőle, és nem utolsósorban érdeklődő, izgalmas figura leszel különös szokásokkal, ami pedig valóban nagyon félelmetes.

Drága Buci Bigyó emlékezetére készítettem ezt a kitudjamilyen (piszkafa-nevet kapott) fából készült medált. Bájosan esetlen, ne tedd le, mert felborul, de szép, még milyen szép, tele apró részletekkel és gazdag, melegbarna árnyalatokkal, felülete pedig selymesen sima. Orvosi fém láncon kapod, mint mindent nálunk, így tulajdonképpen olyan örökéletű, amilyen névadója emléke. Fröccsenésálló, így én nem zuhanyoznék vele.